E Mail: paleomedicina@gmail.com       Rehabilitation: Jelenleg csak online elérhető.
 
FELHÍVÁS

Örömmel tapasztaljuk Olvasóink számának gyarapodását, kérjük azonban, hogy amikor saját mondandójukban hivatkoznak írásainkra, tiszteljenek meg azzal, hogy azt az idézés szabályait követve teszik. Mi magunk is így járunk el, Önöktől sem várunk el mást. Sajnos többször szembesültünk azzal, hogy forrásként használták írásunkat, de nem jelezték hivatkozáslistában, sőt az is előfordult, hogy cikkünket feldarabolva illesztették olyan környezetbe, ami által annak lényegét változtatták meg. Vonatkozik ez ismeretterjesztő és tudományos hivatkozások esetére is.

A Paleomedicina orvoscsoportjának a paleo-ketogén étrenddel kapcsolatos tudományos cikkei nemzetközi és hazai tudományos fórumokon is megjelentek, és paleomedicina.com honlapunkon bárki által hozzáférhetőek. Ez a honlap folyamatosan közzéteszi a cikkeinket, amelyeket elismert szakmai folyóiratok jelentetnek meg.

Kérjük, hogy saját közléseikben a cikkeinkből történő idézéskor a fentiek szerint járjanak el, mert ellenkező esetben hátrányosan befolyásolják a Paleomedicina munkacsoportról kialakult tudományos és közéleti képet, összefoglalva és jogi nyelvre lefordítva, sértik a Polgári Törvénykönyv Második Könyvében körülírt személyiségi jogait. Abban a nem várt esetben, ha a jelen felhívásunkban foglaltakat mégsem követnék, úgy jogainkat és a felmerülő kárigényünket kénytelenek leszünk a törvény rendes útján érvényesíteni.

Kérjük Önöket, amennyiben hivatkoznak írásainkra, tevékenységünkre, és ez nem egy link formájában történik, hanem idézik vagy akár csak tömörítve megjelenítik weboldalunk valamely tartalmát, minden esetben előre jelezzék ezt nekünk.

Ez már csak azért is fontos, mert a Paleomedicina szó és a paleo-ketogén szóösszetétel használata is jogilag szabályozott. A tevékenységünk jogi kereteit adó Paleomedicina Hungary Kft. tulajdonát képezi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által 217 097. és 217 098. számú határozatokkal lajstromozott védjegyek: a Paleomedicina szó és az ősszarvas a sztetoszkóppal színes ábrás védjegyek. Továbbá a Hivatal által 2016. május 26. napján érkeztetett védjegy bejelentés alapján a paleo-ketogén szóösszetétel védjegyként történő lajstromozását is kérelmeztük, ezáltal a védjegybejelentés napjától elsőbbségi jogunk van a védjegyoltalomra, és (az 1997. évi XI. törvény alapján) az esetleges védjegybitorlás miatt történő fellépésre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a törvény értelmében a paleo-ketogén szóhoz hasonló minden kifejezés esetén alkalmazható a jogkör, így a paleolit-ketogén, paleoketo, ketopaleo, ketogén paleolit stb. szavak és szóösszetételek esetén, hiszen minden olyan megjelölés-használattal szemben oltalmat jelent a bejegyzés, mely az összetéveszthetőségig hasonló.


MEDICAL CONSULTATION


We are managing patients with chronic internal diseases using a dietary intervention method. These diseases include all types of diabetes, autoimmune diseases, such as Crohn’s disease and rheumatoid arthritis. But it also includes atherosclerosis.

We are working with specialists who are highly experienced in epilepsy and cancer as well. We provide complex rehabilitation from diagnostics to complete recovery.

In case you wish to consult us, we will ask for your medical documentation in advance. You may send it electronically or by surface mail. Only having read your documentation we are able to fix an appointment with you.

Dear Patient,

Thank you for your interest in our clinic and the services offered by our staff. In order to provide you with fast and efficient services our automated patient assistant will walk you through the consenting and registration process.

Please note that due to the recent increase in the demand we have a limited ability to reply to questions beyond the process provided by the automated patient assistant.

Please access the automated patient assistant here

Book a consultation
Order our services