E Mail: paleomedicina@gmail.com       Rehabilitation: Jelenleg csak online elérhető.
Natalie Daniels


Dr. Zsófia Clemens
  I am a neurobiologist and clinical researcher specialized in nutrition, nutritional therapy and

dr. Andrea Dabóczi
  I’m a medical doctor with 6 years experience in the field of evolutionary medicine. Previously,

dr. Csaba Tóth


dr. Zsuzsa Rochlitz

 

BEMUTATKOZÁS

 

1985-ben szereztem orvosi diplomát a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ahol nagy elhivatottsággal készültem az orvosi pályára. Olyan területen szerettem volna dolgozni, ahol nincs specializáció, mert mindig a tanító-megelőző, az egész emberrel foglalkozó szemlélet állt közel a szívemhez. Ennek, terveimben, a „körzeti orvosi” lét felelt meg. A szakmai élet elkezdésével azonban vártam egy kicsit.

Még az egyetemen házasságot kötöttünk férjemmel, akivel immár 36 éve harmonikusan élünk. Az egyetemi évek alatt három, majd a befejezés után még egy lányunk született, akik mostanra maguk is családanyák. Az egyetem után 4 esztendőt töltöttem otthon, majd a Támasz gondozóhálózat keretében szenvedélybetegekkel és krónikus pszichiátriai betegekkel kezdtem foglalkozni.

Kiábrándító volt látni a gyógyszeres kezelések hasztalanságát, illetve kártékonyságát. Más utakat kezdtem keresni. Fülakupunktúrás addiktológus lettem, majd gyógynövényspecialista és életmódtanácsadó. Egyre nyilvánvalóbbá vált előttem, hogy a lelki feszültségek milyen nagy mértékben rombolják embertársaim életminőségét, és elkezdtem a lelki problémákkal is foglalkozni. Ennek első állomása a családterápia volt, hiszen a család majdnem mindannyiunknak fontos közege. Megszereztem a családterapeuta címet, több irányzat kurzusait elvégeztem, talán a kontextuális irányzat (Böszörményi Nagy Iván) áll hozzám a legközelebb. Ezt követte az Erőszakmentes Kommunikációs Társtréneri képzés (Rosenberg), a Mentálhigiénés képzés a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, pszichodráma asszisztensi képzés, családállítási kurzusok, lelkivezetői képzés. Profilom lassanként megváltozott, a későbbiekben - változatosan alkalmazva a különböző módszereket - önismereti csoportokkal, egyéni beszélgetésekkel és gyógyító meditációkkal (betegségek lelki hátterének felderítése és feloldása) foglalkoztam. A lelki gyógyítás mellett a testi gyógyítás kisebb hangsúlyt kapott.

Majd újabb fordulat következett az életünkben, férjemnél agydaganatot diagnosztizáltak. Gyógyuló daganatos beteg ismerőseinken keresztül találtunk rá a paleo-ketogén táplálkozásra, és ez az egészséges életmódról alkotott elképzelésemet sok szemponttal gazdagította és átalakította. Férjem azóta tünetmentes (orvosi kontroll mellett, de a mintavételt követően bármiféle beavatkozás nélkül), és teljes életet él.

Kiélezett helyzetben, saját tapasztalatom alapján lett meggyőződésem, hogy az evolúciós orvoslás az, aminek a keretében megvalósul mindaz, amire az egyetemen készültem. Az egész emberrel foglalkozik, nem csak egy részével, alapvető feladat a beteg tanítása, hiszen a gyógyulás eszközét, a táplálékot ő maga fogja előállítani, és a gyógyító eszköz nem okoz semmi károsodást. Bárki számára elérhető, az életminőséget semmilyen módon nem rontja, nincsenek mellékhatásai. Nekiláttam újra biokémiát tanulni, előadásra és képzésre járni. A lelkek gyógyítása mellett ismét foglalkozom a testi gyógyítással.


MEDICAL CONSULTATION


We are managing patients with chronic internal diseases using a dietary intervention method. These diseases include all types of diabetes, autoimmune diseases, such as Crohn’s disease and rheumatoid arthritis. But it also includes atherosclerosis.

We are working with specialists who are highly experienced in epilepsy and cancer as well. We provide complex rehabilitation from diagnostics to complete recovery.

In case you wish to consult us, we will ask for your medical documentation in advance. You may send it electronically or by surface mail. Only having read your documentation we are able to fix an appointment with you.

Dear Patient,

Thank you for your interest in our clinic and the services offered by our staff. In order to provide you with fast and efficient services our automated patient assistant will walk you through the consenting and registration process.

Please note that due to the recent increase in the demand we have a limited ability to reply to questions beyond the process provided by the automated patient assistant.

Please access the automated patient assistant here

Book a consultation
Order our services