Amikor őseink végleg összebútoroztak a kutyával, akkor még senki sem sejthette, hogy majd egy közös háztartásban élve lesznek közös krónikus kórképeink is. Talán az kézenfekvő, hogy oda-vissza megfertőzhetjük egymást a legkülönfélébb ragályos kórságokkal, de itt most többről van szó. Nem vagyunk egymás leszármazottai és mégis utolérték az állatainkat a civilizációs megbetegedések.

Manapság ki csodálkozik azon, ha egy állatorvos leszegett fejjel közli egy gazdival, hogy a kutyája rákos vagy allergiás beteg lett? Elfogadóan és lemondóan tudomásul vesszük a diagnózist. Egy lesújtó európai felmérés adatai rávilágítanak arra, hogy a 10 év feletti ebek majdnem felét utoléri valamilyen daganatos megbetegedés. De még az élettartam csökkenés is egy aggasztó tendencia. A beletörődés súlya alatt talán még fel sem tesszük a kérdést, hogy ezek a problémák vajon minek a következményei. Az akadémiai orvoslás még nem tud, esetleg nem is akar válaszolni ezekre a hétköznapi jelenségekre. Boldog-boldogtalan ujjal mutogat a genetikai tényezőkre és a károsnak beállított környezeti hatásokra.

Talán el sem gondolkozunk azon, hogy a kutyáink nem öröklik tőlünk a krónikus betegségeiket vagy a betegségekre való hajlamot, hanem egyenesen a mi életmódunkból fakadóan, annak következményeképpen megkapják tőlünk. A kutyának sem való életmód, az állat humanizálása, vagyis majdnem emberi számba vétele úgy szüli a daganatos betegségeket, mint alkalom a tolvajt. És miért mindig a jóknak kell a leghamarabb átkelniük azon a képzeletbeli szivárványhídon? Intő jel vagy ajándék lehet talán, hogy az életük filmje sokszorta gyorsabban pereg le, mint a miénk, mintegy előre jósolva a mi sorsunkat is. De vajon tanulunk az esetekből?

Amióta megírtam az első, kifejezetten a kutyaetetéssel foglalkozó Paleolit kutyaétrend című könyvem, rengeteg gazda osztotta meg velem az etetéssel, illetve annak a hatásaival kapcsolatos tapasztalatait. Nem, nem találtam fel a spanyolviaszt és a csodaszerek alkalmazására sem buzdítottam soha egyetlen olvasómat sem. Csak egészen egyszerű nyelvezettel próbálok rávilágítani arra, hogy a kutya egy húsevő élőlény, ami élettani értelemben akkor képes a legoptimálisabban létezni, ha ennek az elvnek figyelembevételével etetjük. Sőt, nemcsak, hogy húsevő, de még arra sincs rászorulva, hogy főzve vagy üzemileg bezacskózva kapja meg a betevőjét. A nyers állati eredetű élelem az, ami számára a felhang nélküli kvintesszencia.

Azon emberek beszámolói alapján, akik a könyv útmutatói által közelebb kerültek a természetes életmódhoz és vissza is jelezték a módszer alkalmazását összegezésképpen elmondhatom, hogy bennük tömegesen megfogalmazódott a Heuréka életérzés. Idült betegségek tünetei enyhültek, vagy egyenesen meg is szűntek. A fogyás és az energikussá válás szinte minden beszámolóból fülön csíphetőek voltak.

Természetesen mindig örömmel hallgatom a gyógyulások beszámolóit, de mivel nem vagyok orvos, sok mindent nem tudok ezekkel az esetekkel kezdeni. Nincs praxisom, ahol ezt az információt kamatoztatni tudnám. Maximum csak megerősítenek abban, hogy az evolúciós folyamatokat a helyén kell kezelni és ilyen-olyan gazdasági érdekek, vagy divatos ételek, esetleg gasztronómiai különlegességek csábításának a hatására nem szabad a kutyatartást sem félvállról kezelni, mert nem mindig van második lehetőség.

A képen a cikk szerzője Nagy Károly és Pipacs