Az alábbiakban szeretnénk megosztani érdeklődő pácienseinkkel néhány fontos szakmai információt a SYNLAB anti-TPO-mérések technikai hátterére vonatkozóan, melyek segíthetik a kapott eredmények helyes értelmezését.
A SYNLAB 2015 szeptembere óta Siemens-készülékkel és reagenssel méri az anti-TPO-t. Ezt megelőzően Roche-készüléket használtunk, az átálláskor a két mérési módszer a laboratóriumi szakma szabályainak megfelelően összehasonlításra került. Az összemérés eredménye azt mutatta, hogy a két rendszer által mért értékek számszerűleg ugyan különböznek (a Siemens rendszere konzekvensen magasabb értékeket adott ugyanazokból a mintákból, mint a Roche), viszont az anti-TPO-ra pozitív betegek mindkét rendszerben pozitívnak, a negatívak pedig negatívnak bizonyultak: azaz mind a két módszer megfelelt a beteg és egészséges populáció differenciálására vonatkozó elvárásnak.
Fontos tudni, hogy az immunkémiai vizsgálatok módszer- és reagens-függők, emiatt a számértékek a legtöbb esetben nem összevethetők egymással! Erre a tesztleírásokban a gyártók is felhívják a figyelmet. Kiemelten fontos, hogy erre gondoljon a leletet értékelő orvos is, és követéses vizsgálat esetén (amikor egy betegség kapcsán több időpontban is történik vizsgálat), az eredményeket ennek figyelembevételével értékelje. Az összehasonlíthatóság érdekében célszerű vagy ugyanannál a laboratóriumnál végeztetni a későbbi teszteket is, vagy másik olyan laboratóriumban, amely ugyanazt a mérési módszert használja.
A Siemens anti-TPO-teszt mérési tartománya 28-1300 U/ml, azaz ebben a tartományban ad eredményt a módszer. Szakmai szempontból azt kell figyelembe venni, hogy az antitest mennyisége hogyan viszonyul a referencia tartományhoz. A referenciatartománynál magasabb anti-TPO arra utal, hogy a szervezet ellenanyagot termel a pajzsmirigy ellen, tehát egy autoimmun folyamat zajlik a háttérben. Az antitest szintje azonban nem mutat összefüggést a betegség klinikai aktivitásával.
Méréseink megbízhatóságát és helyességét igazolja, hogy laboratóriumunk rendszeresen részt vesz külső minőségellenőrzési (jártassági) körvizsgálatokban, ahol a Siemens tesztekkel történt anti-TPO mérési eredményeinket minden esetben elfogadottnak minősítették, melyről minőségi igazolás is rendelkezésünkre áll.
Az ország legtöbb laboratóriuma más készüléket/reagenst használ, nem a Siemens rendszerét, ezt igazolják a jártassági körvizsgálati eredmények is, ahol módszerfüggő csoportokban hasonlítják össze a mérési eredményeket az elvárttal. A módszerfüggő csoportokban történő elemzés azt mutatja, hogy számos másik gyártó tesztje jelentősen alacsonyabb eredményeket ad ugyanabból a mintából. (Ez a módszerre és reagensre jellemző sajátosságok fényében természetesnek tekinthető, ilyenkor viszont a viszonyítási határok (referencia tartományok) is különbséget szoktak mutatni: amelyik teszt alacsonyabb eredményeket ad, ott a referencia tartományok is alacsonyabbak.) Ez a jelenség megtévesztheti azokat a pácienseket, akik több helyen is megfordulnak az egészségügyben, és így az egyik helyen magas, a másik helyen meg alacsonyabb eredményekkel találkoznak. Sajnos nem tudják/tudhatják, hogy még abban az esetben sem vethetők össze a különböző laborok leletei, ha a számértékek hasonlóak egymáshoz: mivel mindig meg kell nézni, hogy a meghatározás milyen módszerrel, milyen automatán, milyen reagenssel történt.
(a tájékoztatót a Synlab hivatalos álláspontjának megfelelően frissítettük)