Az ember szükségleti táplálkozásának kialakulása szorosan összefüggött a lehetőségekkel és a lehető legoptimálisabb energiahasznosítással. A mézhez való hozzáférés korábban korlátozott volt, nagyban függött a nektárt termelő növények vegetációs periódusától. Így a táplálkozásunkban a méz fontos, de kizárólag kiegészítő szerepet játszott. Biztosan állíthatjuk, hogy a régi korokban nem táplálékul, hanem csupán kiegészítőként, élvezeti szerként használta az ember. Egyes elszigetelt, még törzsi életmódot folytató népcsoportoknál ma is ajándékként viszik a férfiak a nőknek és a gyerekeknek. Valószínű, hogy a méz a gyümölcsökkel közösen alakította ki az ember édes ízhez való ?ösztönös? vonzódását.

A méz előállítása nemcsak a méhek privilégiuma, élnek hangyák is, amelyek mézet halmoznak fel, óriásira nőtt potrohukban elraktározva a mézet a táplálékszegény időszakokra. A méhek azonban sokkal elterjedtebbek, és ellentétben a hangyákkal, a sarkvidékek kivételével mindenhol megtalálhatóak. Az állatvilágban sok faj van, amely előszeretettel kutatja fel a méhkaptárakat, és érdekes kapcsolatok is kialakulnak közöttük. A mézkalauz madár például a méhészborzot vezeti el a méhekhez. Miután a borz elfogyasztotta ragadozó létére a mézet, a mézkalauz madár megeszi a lárvákat. Az afrikai kontinens bennszülött népessége egyes vidékeken megtanulta követni a mézkalauz madarat, a madár pedig megtanulta, hogy az emberrel is összedolgozhat a csemege megszerzésének érdekében.

Ezek a momentumok azt mutatják, hogy a méz és az ember kapcsolata természetes körülmények között is már jóval a földművelés előtti korokban kialakult. Pár ezer évvel ezelőtt megtanultuk a méhek háziasításának fortélyait, megsokszorozva a rendelkezésre álló édes csemege mennyiségét is. Azonban még ma is csak töredék mennyiségben vagyunk képesek előállíttatni a mézet a méhekkel, ahhoz képest, amilyen mennyiségű cukrot világszerte elfogyasztunk, és az ára is korlátot szab fogyasztásának. A tudományos vizsgálatok és ismeretek alapján azonban egyre inkább nyilvánvaló, hogy a méz ma is az egyetlen bizonyítottan nem egészségkárosító édesítőszer.

A méz egészen az ipari mennyiségekben gyártott nád- és répacukor megjelenéséig az egyetlen édesítő anyag volt. Maga a cukorgyártás Indiából terjedt el, nagyon lassan a 4-7. századtól kezdődően. Sokkal olcsóbb volt, ezért szép lassan a kereskedelmi forgalomból kiszorította a mézet. Az ipari forradalom jelentette a cukorgyártásban is az áttörést, na és persze az a tény, hogy az édes íz az ember kedvence. Így a cukor iránti igény is fokozatosan nőtt. Majd a 19. század végén megjelentek a mesterségesen előállított egyéb édesítőszerek is. Ezek előállítása is óriási méreteket öltött. Jelenleg cukorfogyasztásunk alapvetően két nagy csoportba sorolható: az úgynevezett fehércukor, másképpen répacukor vagy kristálycukor és a fruktóz vagy gyümölcscukor. Utóbbinál nem a gyümölcsöket kell értenünk, mint cukorforrást, hanem a mesterségesen előállított ipari fruktózt. Az úgynevezett fehércukor, azaz kristálycukor, tőzsdei áru és éves előállítási mennyisége 2014-ben kb. 180 millió tonna volt. Ehhez kell még hozzászámítanunk a mesterséges fruktóz termelést, amiről nagyon nehezen találhatóak megbízható adatok. Becsült adatként nagyjából a fehércukor fogyasztás felét vehetjük alapul. Azaz összesen évi kb. 270 millió tonna cukrot és fruktóz-szirupot használ fel az emberiség. És még nem is beszéltünk a mesterségesen előállított édesítő anyagokról, amelyek nem cukrok. Ehhez képest 2014-ben a világ mézfogyasztása kb. 1,8 millió tonna volt. Azaz a világ cukorfogyasztásának még az 1%-át sem éri el a mézfogyasztás.

A későbbiek folyamán részletesen bemutatjuk a méz előnyeit, amelyet ha összegeznünk kellene, akkor az egyik megállapítás mindenképpen az, hogy nincs egészségügyi kockázata. Minden más édesítő anyagnak pedig van. Ebből a szempontból vizsgálva a számokat komoly egészségügyi kockázatot rejt és világméretű problémát jelent az ember édes ízhez való vonzalma, melyet, mint valós piaci igényt az utóbbi 200 évben alapvetően mesterséges egészségkárosító anyagokkal szolgál ki a kereskedelem. Még ennél is riasztóbb, hogy az egészségkárosító cukrok és mesterséges édesítők fogyasztása a gyerekek és serdülőkorban lévő gyerekek között a legmagasabb. (NHANES III, Third National Health & Nutrition Examination Survey). Magyarországon a helyzet ugyanez vagy talán egy kicsit rosszabb.

Ha a méz táplálkozásunkban betölthető szerepét elemezzük, akkor 3 részkérdésre kell koncentrálnunk.

1. Van-e egészségkárosító hatása a méznek, ha édesítőszerként használjuk?
2. A többi édesítőszerrel és cukorral összehasonlítva, milyen előnyei vannak a méz használatának?
3. Milyen szerepe lehet a méznek az egészség megőrzésében?

Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre korrekt választ kapjunk, tekintsük át a méz összetételét. Főbb alkotórészeit tekintve a méz egyedülálló. Ugyanis szinte csak úgynevezett monoszacharidokból, azaz egymolekulájú cukrokból áll. A cukortartalmának 98%-a ilyen monoszacharid. A természetben nem található más egymolekulájú cukorból vagy cukrokból álló édesítőszerként használható anyag. Ebből a tulajdonságából olyan élettani sajátosságok következnek, ami egyértelműen megkülönbözteti más cukroktól a mézet. A víztartalma jelentős, 8-20 % között mozog. Ásványi anyag tartalma és vitamintartalma elenyésző. Fontos megemlíteni, hogy a mézbe a méhek különböző enzimeket kevernek, amelyek segítik az emésztését, amikor a gyomor-bél rendszerbe kerül. Feltéve természetesen, ha nem melegítettük vagy sütöttük a mézet előtte. Meg kell említenünk, hogy a méz a felsoroltakon kívül sok minden egyebet is tartalmazhat, ami a helyi sajátosságokat tájegységenként jellemzi. Különleges ásványi anyagokat vagy növényi alkaloidokat. Ezek a méznek érdekes, szokatlan, esetenként izgalmas ízeket kölcsönözhetnek, de akár halálos kimenetelű mérgezéseket is okozhatnak. Utóbbira jó példa a ?pontuszi méz? a Fekete Tenger vidékéről, mely nagy mennyiségben tartalmazhatja a Rhododendron flavum által termelt grayanotoxint, és más mérgeket a hangafélékből és a szappanfafélékből gyűjtve. Az embernél hányingert, hányást és hallucinációkat okoz. Egyes megfigyelések szerint visszafordítható szívmegállást is okozhat.

Virága szemet gyönyörködtető, de a mézével jobb ha nem próbálkozunk.
Rhododendron luteum (sárga havasszépe)
A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Rhododendron_luteum.jpg

Térjünk vissza a kérdésekhez, melyek alapján képet kaphatunk a méz használatának fontosságáról, mint édesítőanyag.

1. Van-e egészségkárosító hatása a méznek, ha édesítőszerként használjuk?

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy nincs. Azt is kijelenthetjük azonnal, hogy az édesítő anyagok között a méz az egyetlen, amelynek nincs káros hatása a szervezetünkre. Természetesen hangsúlyozzuk, hogy abban az esetben, ha édesítőanyagként használjuk. A tudományos szakirodalomban nem található egyetlen vizsgálat és tapasztalati leírás sem, mely ezt megkérdőjelezné. Fontos azt is megemlítenünk és kiemelnünk, hogy ez a cukorbetegek szempontjából is így van. A cikkünk végén erre külön kitérünk, azonban e helyen is hangsúlyozzuk, hogy a méz használata a cukorbetegek szempontjából is a legideálisabb édesítő anyag. A mézzel kapcsolatosan sok pozitív hatás dokumentálására került sor az orvostudományban. Ezek egy része nyilvánvalóan túlzó, hiszen a nátha, köhögés és felső légúti fertőzések gyógyításában nem bizonyított a hatása. Ugyanakkor például, mivel rendkívül magas a monoszacharid tartalma, jelentős mértékben gátolja a kórokozók szaporodását, ami remekül használható ki a sebkezelések során. A belgyógyászati kórképekben hangoztatott jótékony hatásait, mint az állítólagos vérnyomáscsökkentő hatást, ?vértisztító? hatást stb. szkeptikusan kell fogadnunk. Nem ezek miatt a legideálisabb édesítő anyag.

A kép forrása: https://pixabay.com