Az ember szükségleti táplálkozásának kialakulása szorosan összefüggött a lehetőségekkel és a lehető legoptimálisabb energiahasznosítással. A mézhez való hozzáférés korábban korlátozott volt, nagyban függött a nektárt termelő növények vegetációs periódusától. Így a táplálkozásunkban a méz fontos, de kizárólag kiegészítő szerepet játszott. Biztosan állíthatjuk, hogy a régi korokban nem táplálékul, hanem csupán kiegészítőként, élvezeti szerként használta az ember. Egyes elszigetelt, még törzsi életmódot folytató népcsoportoknál ma is ajándékként viszik a férfiak a nőknek és a gyerekeknek. Valószínű, hogy a méz a gyümölcsökkel közösen alakította ki az ember édes ízhez való ?ösztönös? vonzódását.

A méz előállítása nemcsak a méhek privilégiuma, élnek hangyák is, amelyek mézet halmoznak fel, óriásira nőtt potrohukban elraktározva a mézet a táplálékszegény időszakokra. A méhek azonban sokkal elterjedtebbek, és ellentétben a hangyákkal, a sarkvidékek kivételével mindenhol megtalálhatóak. Az állatvilágban sok faj van, amely előszeretettel kutatja fel a méhkaptárakat, és érdekes kapcsolatok is kialakulnak közöttük. A mézkalauz madár például a méhészborzot vezeti el a méhekhez. Miután a borz elfogyasztotta ragadozó létére a mézet, a mézkalauz madár megeszi a lárvákat. Az afrikai kontinens bennszülött népessége egyes vidékeken megtanulta követni a mézkalauz madarat, a madár pedig megtanulta, hogy az emberrel is összedolgozhat a csemege megszerzésének érdekében.

Ezek a momentumok azt mutatják, hogy a méz és az ember kapcsolata természetes körülmények között is már jóval a földművelés előtti korokban kialakult. Pár ezer évvel ezelőtt megtanultuk a méhek háziasításának fortélyait, megsokszorozva a rendelkezésre álló édes csemege mennyiségét is. Azonban még ma is csak töredék mennyiségben vagyunk képesek előállíttatni a mézet a méhekkel, ahhoz képest, amilyen mennyiségű cukrot világszerte elfogyasztunk, és az ára is korlátot szab fogyasztásának. A tudományos vizsgálatok és ismeretek alapján azonban egyre inkább nyilvánvaló, hogy a méz ma is az egyetlen bizonyítottan nem egészségkárosító édesítőszer.

A méz egészen az ipari mennyiségekben gyártott nád- és répacukor megjelenéséig az egyetlen édesítő anyag volt. Maga a cukorgyártás Indiából terjedt el, nagyon lassan a 4-7. századtól kezdődően. Sokkal olcsóbb volt, ezért szép lassan a kereskedelmi forgalomból kiszorította a mézet. Az ipari forradalom jelentette a cukorgyártásban is az áttörést, na és persze az a tény, hogy az édes íz az ember kedvence. Így a cukor iránti igény is fokozatosan nőtt. Majd a 19. század végén megjelentek a mesterségesen előállított egyéb édesítőszerek is. Ezek előállítása is óriási méreteket öltött. Jelenleg cukorfogyasztásunk alapvetően két nagy csoportba sorolható: az úgynevezett fehércukor, másképpen répacukor vagy kristálycukor és a fruktóz vagy gyümölcscukor. Utóbbinál nem a gyümölcsöket kell értenünk, mint cukorforrást, hanem a mesterségesen előállított ipari fruktózt. Az úgynevezett fehércukor, azaz kristálycukor, tőzsdei áru és éves előállítási mennyisége 2014-ben kb. 180 millió tonna volt. Ehhez kell még hozzászámítanunk a mesterséges fruktóz termelést, amiről nagyon nehezen találhatóak megbízható adatok. Becsült adatként nagyjából a fehércukor fogyasztás felét vehetjük alapul. Azaz összesen évi kb. 270 millió tonna cukrot és fruktóz-szirupot használ fel az emberiség. És még nem is beszéltünk a mesterségesen előállított édesítő anyagokról, amelyek nem cukrok. Ehhez képest 2014-ben a világ mézfogyasztása kb. 1,8 millió tonna volt. Azaz a világ cukorfogyasztásának még az 1%-át sem éri el a mézfogyasztás.

A későbbiek folyamán részletesen bemutatjuk a méz előnyeit, amelyet ha összegeznünk kellene, akkor az egyik megállapítás mindenképpen az, hogy nincs egészségügyi kockázata. Minden más édesítő anyagnak pedig van. Ebből a szempontból vizsgálva a számokat komoly egészségügyi kockázatot rejt és világméretű problémát jelent az ember édes ízhez való vonzalma, melyet, mint valós piaci igényt az utóbbi 200 évben alapvetően mesterséges egészségkárosító anyagokkal szolgál ki a kereskedelem. Még ennél is riasztóbb, hogy az egészségkárosító cukrok és mesterséges édesítők fogyasztása a gyerekek és serdülőkorban lévő gyerekek között a legmagasabb. (NHANES III, Third National Health & Nutrition Examination Survey). Magyarországon a helyzet ugyanez vagy talán egy kicsit rosszabb.

Ha a méz táplálkozásunkban betölthető szerepét elemezzük, akkor 3 részkérdésre kell koncentrálnunk.

1. Van-e egészségkárosító hatása a méznek, ha édesítőszerként használjuk?
2. A többi édesítőszerrel és cukorral összehasonlítva, milyen előnyei vannak a méz használatának?
3. Milyen szerepe lehet a méznek az egészség megőrzésében?

Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre korrekt választ kapjunk, tekintsük át a méz összetételét. Főbb alkotórészeit tekintve a méz egyedülálló. Ugyanis szinte csak úgynevezett monoszacharidokból, azaz egymolekulájú cukrokból áll. A cukortartalmának 98%-a ilyen monoszacharid. A természetben nem található más egymolekulájú cukorból vagy cukrokból álló édesítőszerként használható anyag. Ebből a tulajdonságából olyan élettani sajátosságok következnek, ami egyértelműen megkülönbözteti más cukroktól a mézet. A víztartalma jelentős, 8-20 % között mozog. Ásványi anyag tartalma és vitamintartalma elenyésző. Fontos megemlíteni, hogy a mézbe a méhek különböző enzimeket kevernek, amelyek segítik az emésztését, amikor a gyomor-bél rendszerbe kerül. Feltéve természetesen, ha nem melegítettük vagy sütöttük a mézet előtte. Meg kell említenünk, hogy a méz a felsoroltakon kívül sok minden egyebet is tartalmazhat, ami a helyi sajátosságokat tájegységenként jellemzi. Különleges ásványi anyagokat vagy növényi alkaloidokat. Ezek a méznek érdekes, szokatlan, esetenként izgalmas ízeket kölcsönözhetnek, de akár halálos kimenetelű mérgezéseket is okozhatnak. Utóbbira jó példa a ?pontuszi méz? a Fekete Tenger vidékéről, mely nagy mennyiségben tartalmazhatja a Rhododendron flavum által termelt grayanotoxint, és más mérgeket a hangafélékből és a szappanfafélékből gyűjtve. Az embernél hányingert, hányást és hallucinációkat okoz. Egyes megfigyelések szerint visszafordítható szívmegállást is okozhat.

Virága szemet gyönyörködtető, de a mézével jobb ha nem próbálkozunk.
Rhododendron luteum (sárga havasszépe)
A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Rhododendron_luteum.jpg

Térjünk vissza a kérdésekhez, melyek alapján képet kaphatunk a méz használatának fontosságáról, mint édesítőanyag.

1. Van-e egészségkárosító hatása a méznek, ha édesítőszerként használjuk?

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy nincs. Azt is kijelenthetjük azonnal, hogy az édesítő anyagok között a méz az egyetlen, amelynek nincs káros hatása a szervezetünkre. Természetesen hangsúlyozzuk, hogy abban az esetben, ha édesítőanyagként használjuk. A tudományos szakirodalomban nem található egyetlen vizsgálat és tapasztalati leírás sem, mely ezt megkérdőjelezné. Fontos azt is megemlítenünk és kiemelnünk, hogy ez a cukorbetegek szempontjából is így van. A cikkünk végén erre külön kitérünk, azonban e helyen is hangsúlyozzuk, hogy a méz használata a cukorbetegek szempontjából is a legideálisabb édesítő anyag. A mézzel kapcsolatosan sok pozitív hatás dokumentálására került sor az orvostudományban. Ezek egy része nyilvánvalóan túlzó, hiszen a nátha, köhögés és felső légúti fertőzések gyógyításában nem bizonyított a hatása. Ugyanakkor például, mivel rendkívül magas a monoszacharid tartalma, jelentős mértékben gátolja a kórokozók szaporodását, ami remekül használható ki a sebkezelések során. A belgyógyászati kórképekben hangoztatott jótékony hatásait, mint az állítólagos vérnyomáscsökkentő hatást, ?vértisztító? hatást stb. szkeptikusan kell fogadnunk. Nem ezek miatt a legideálisabb édesítő anyag.

A kép forrása: https://pixabay.com

2. A többi édesítőszerrel és cukorral összehasonlítva milyen előnyei vannak a méz használatának?

A méz több szempontból élvez előnyt a többi édesítő anyaggal szemben. Az egyik, amiért ideális, az összetételében keresendő. Ehhez érdemes ismernünk a fruktóz, azaz a gyümölcscukor felszívódásának egy fontos jellegzetességét. Amíg a béllumenben a fruktóz koncentrációja alacsony, a fruktózból áttételesen glükózt készít az enterocita (bélhámsejt), így a fruktóz helyben felhasználódik és ATP (energiahordozó molekula) képződik. Ha a béllumenben a fruktóz koncentráció megnövekszik, akkor az enterocita továbbítja a fruktózt a vérplazmába, így az nem használódik fel helyben, a bélben. A felszívódott fruktóz ?rossz? irányba halad metabolizmusa során. Ennek számos, jelenleg intenzíven kutatott következménye van. Becsülhetően 20g-on felüli fruktóz egyszerre történő elfogyasztásának már komoly negatív hatása van: magas vérnyomás, gyulladásos faktorok emelkedése, húgysavszint emelkedés, hízás, kínzó éhségérzet, folyamatos fáradékonyság: az úgynevezett krónikus fáradság szindróma. Ilyen hatása van minden fruktóz-sziruppal (kukoricaszirup) édesített étel fogyasztásának is, de a túlzott gyümölcsfogyasztás is ugyanezeket a jelenségeket okozza. A legújabb vizsgálatokban egyre gyakrabban olvashatjuk azokat az eredményeket, amelyek a fruktóz daganatkeltő szerepéről szólnak. Sajnos a nem túl távoli múltban is még a fruktózt ajánlották a cukorbetegeknek édesítő anyagként. A cukorbetegek vesekárosodása minden bizonnyal összefüggésbe hozható a fruktózfogyasztással. A fruktóz e káros hatásai nem jelentkeznek mézfogyasztáskor, mert a fruktóz és a glükóz ideális arányban van jelen a mézben.

A fehércukor vagy kristálycukor, porcukor gyakran okoz puffadást. Ennek oka, hogy nem monoszacharidokat tartalmaz, mint a méz, hanem úgynevezett diszacharidokat, kétmolekulájú cukrokat. Ezeket a bélrendszerünkben tovább kellene bontani. Ez a képességünk nagyon változó, attól függ, szervezetünk mennyi bontóenzimet képes előállítani. Ez a civilizált emberiségnél szinte minden esetben csökkent. Így a fehércukrok gyakran okoznak kisebb-nagyobb puffadást a gyomorban és bélrendszerben végbemenő gázképződés miatt.

Azaz biztosan kijelenthetjük, hogy a méz, a természetes alapanyagból előállított fehércukroknál egészségesebb. A jelenlegi vizsgálatok alapján ugyanez mondható a mézről a fruktóz szirupokkal összehasonlítva.

Egyre gyakrabban találkozunk a kereskedelemben az úgynevezett cukoralkoholokkal. Ezek két legjelentősebb szereplője a xilit és az eritrit. Az előbbit vizsgálták többet. A legkorábbi, 70-es és 80-as években elvégzett vizsgálatokat elemezve azt láthatjuk, hogy a xilit esetében sok kellemetlen tünetről számoltak be illetve felvetették daganatképző szerepét is. Utóbbit egy Magyarországon, a pécsi Tudományegyetemen végzett munka is megerősítette. Megjegyezzük, hogy ebben a munkában más édesítőanyagokat is vizsgáltak az állatkísérletekben, de mindegyikkel kapcsolatban felvetődött ezek daganatképző hatása. A cukoralkoholokkal van egy másik probléma is. Általában növényi szárakból például kukoricából különböző vegyi eljárások során állítják elő például a xilitet is. A folyamatnak van egy kényes része. A növényekből különböző cukoralkoholok keletkeznek a hevítés és kémiai eljárások során. Ezek egy része, mint például a galaktitol, egyértelműen károsak az egészségünkre. Többek között szürkehályogot okozhat és májkárosodáshoz vezethet. A gyárakban ezért a xilitet tiszta formában kell kinyerni. A xilitet gyártó vállalatok közül ezt csak kevés tudja garantálni. Az ázsiai üzemekből származó, hajón utaztatott és Európában csomagolt termékek jelentős részében így megtalálható a galaktitol, mely egészségkárosító, különösen a csecsemők számára. Természetesen a többi cukoralkoholra nem feltétlenül vetíthetők rá a xilit vitatott hatásai, de tapasztalataink szerint más cukoralkoholok is panaszokat okoznak. A cukoralkoholok, puffadást hasmenést okozhatnak, egyes esetekben májkárosító hatást írtak le. Erről magyar szakirodalom is beszámolt. Több éves hazai tapasztalatunk azt mutatja, hogy a xilit és eritrit okozta mellékhatások jelentősek.

Azaz tudományos vizsgálatok és a saját tapasztalatunk alapján kijelenthetjük, hogy a cukoralkoholok használata egészségkárosító lehet. A méz minden tekintetben jobb, mint bármilyen cukoralkohol.

A kép forrása: https://pixabay.com

A következő csoportot a mesterségesen előállított édesítőszerek jelentik. Ezek egy része, bár a természetben megtalálható molekulából áll, de bonyolult vegyipari folyamatok végtermékei. A következő négy édesítő anyag tekinthető a leggyakoribbnak:

? Szacharin
? Aceszulfam-K
? Ciklamát
? Aszpartam

Ezek mindegyikét valamilyen szinten már összefüggésbe hozták egészségkárosító hatással. A szacharint a hólyagrákok gyakoriságának megnövekedésével hozták kapcsolatba, melyet többgenerációs állatkísérletek igazoltak. Ennek hatására Kanadában és az USA-ban visszavonták az alkalmazási engedélyét. Aztán 1991-től újra használható, de fel kell tüntetni a dobozon, hogy káros lehet az egészségre. Az aceszulfam-K, géntoxikus volt patkányoknál és pajzsmirigydaganatot okozott. Az asztpartammal kapcsolatban a nyirokrákok egy formájának megszaporodását írták le patkányokban. Embernél fejfájást, hányingert, hányást is okozhat. A ciklamát fokozta a hólyagdaganatok előfordulását. Az is kijelenthető, hogy azoknál az édesítőanyagoknál is megfigyeltek egészségkárosító hatást, amelyek természetes összetevőkből állnak. Igaz döntő többségében állatkísérletekről van szó, de ez is komoly figyelmeztető jel. Jobb kerülni a kétes vizsgálati eredményekkel rendelkező anyagokat, ha van náluk kifejezetten jobb választás. A korábban említett magyar vizsgálat a Pécsi Tudományegyetemen a közelmúltban arra az eredményre jutott, hogy a mesterségesen előállított édesítőszerek és a cukoralkoholok tekintetében számolni kell a daganatképződések fokozódásával.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a mesterségesen előállított nem cukoralapú édesítőszerekkel összehasonlítva a méz a jó választás. A mesterséges édesítőszerek egyike sem tekinthető minden kétséget kizárólag biztonságosnak. A méz azonban igen!

3. Milyen szerepe lehet a méznek az egészség megőrzésében?

Semmi esetre sem szabad a hosszú távú egészségmegőrzésben az előnyöket a méz tulajdonságának tekintenünk. Szerepe abban állhat, hogy minden tekintetben megbízható, nem okoz egészségkárosodást. De önmagában nem gyógyít. Ha mézet használunk a jelenleg szokványos édesítőanyagok helyett, akkor azok negatív hatásait teljes mértékben kiküszöbölhetjük. Ez természetesen csak olyan hatásokra érvényes, amelyet egyébként okoztak volna. A méz nem tudja megelőzni a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget. Az egészséges táplálkozásnak azonban az egyetlen eleme lehet, amely az édesítő anyagok közül nem árt az egészségünknek. Tehát az egészségtudatos életmód része kell, hogy legyen a méz, mégpedig minden egyéb más édesítőanyagot kiiktatva. Figyelembe kell venni, hogy a mesterséges édesítőanyagokat nemcsak teában, kávéban és édességekben fogyaszthatjuk. Az kereskedelmi forgalomban megvásárolható élelmiszereink többsége valamilyen formában tartalmaz édesítőszert. Még az ilyen szempontból esetleg ártatlannak gondolt húsáruk is.

Egyértelműen kijelenthető, hogy egyéni egészségügyi, ugyanakkor közegészségügyi kockázatot is csökkentünk jelentős mértékben, ha a mesterségesen előállított édesítőanyagok helyett a mézet használjuk.

Nem kerülhető meg bizonyos táplálkozástudományi alapkérdések újraértékelése ahhoz, hogy megértsük, a cukorbetegek az eddig hangoztatott tiltás helyett, mégis komoly előnyt kovácsolhatnak a méz édesítőszerként való használatával. A méz fogyasztásától eltanácsolják a cukorbetegeket, annak úgynevezett glikémiás indexére, illetve vércukoremelő hatására hivatkozva. Kutatócsoportunk eredményei valamint betegeinktől szerzett tapasztalataink alapján azonban az a véleményünk, hogy ennek a két felhozott oknak, valójában nincs köze a cukorbetegség szövődményeihez és kialakulásához. Az élelmianyagok glikémiás indexe önmagában nem jellemzője a tápanyag egészséges voltának. Valamint önmagának a vércukor emelkedésnek sincs jelentősége a cukorbetegség szempontjából. A cukorbetegség esetén a problémát a gyulladásos faktorok megemelkedése, valamint az extrém mértékű  szénhidrátfogyasztás jelenti. Egy átlagos cukorbeteg étrendjében, ha édesítőanyagként használja a mézet, az kb. 10 % vagy kevesebb lesz az egyébként általa elfogyasztott összes szénhidrátmennyiséghez viszonyítva. Így a méz használatának tiltása a cukorbetegek esetében, meglátásunk szerint tudományosan nem indokolt. Viszont egyéb édesítőszerek használata esetén, sok kockázattal kell számolnia a cukorbetegeknek. Különösen igaz ez a fruktózzal kapcsolatban, amit még jelenleg is lehet vásárolni vényre a patikákban. Ám időközben bebizonyosodott, hogy rendkívül komoly kockázatokkal jár használata. Ezen megállapítások részletes kifejtése meghaladja a jelenlegi lehetőségeinket. Az utóbbi időszakok vizsgálatai azt is feltárták, hogy a mesterséges édesítőanyagok használata cukorbetegség esetében nem járul hozzá a betegek súlyának csökkenéséhez. Ellenkezőleg.

Azt tanácsoljuk, hogy a cukorbetegek a mesterséges édesítőanyagok helyett mézet használjanak, mely kifejezett előnyöket biztosít számukra más édesítőanyagokkal szemben.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a cikkben kifejezetten édesítőanyagként elemeztük a mézet. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztása naponta nem haladja meg a 20 g-ot.

A világ cukor és mesterséges édesítőanyag termelését természetesen képtelenség lecserélni mézre. Egyszerűen nem lehet annyi mézet termelni. De még csak a töredékét sem. Amit tehetünk, hogy kihasználjuk a magyarországi adottságainkat és az exportra kerülő mézet Magyarországon értékesítjük. Ehhez azonban először a cukorfogyasztással kapcsolatos kockázatok széleskörű ismertetésére lenne szükség. Illetve az élelmiszerkereskedelmet szabályozó törvények és rendeletek újraértelmezésére.

Szakirodalom:

1. Édesítszerek hatásának vizsgálata in vivo biológiai rendszerekben Doktori (PhD) értekezés Ungár Tamás Lászlóné Polyák Éva
2. Paleolit Orvoslás Budapest 2012 (Jaffa), dr. Tóth Csaba
3. The Potential Toxicity of Artificial Sweeteners Christina R. Whitehouse, BSN, RN, Joseph Boullata, PharmD, RPh, BCNSP, and Linda A. McCauley, PhD, RN, FAAN, FAAOHN
4. Artificial Sweeteners: A systematic review of metabolic effects in youth Rebecca J. Brown, Mary Ann De Banate, Kristina I. Rother
5. Adverse effects of xylitol in parenteral alimentation William Schumer 1970
6. The scolicidal effects of honey Bulent Kilicoglu MD, Kemal Kismet MD, Ozgur Koru MD, Mehmet Tanyuksel MD, Mehmet Tahir Oruc MD, Kadriye Sorkun PhD, Mehmet Ali Akkus MD
7. A fruktóz története, Irodalmi áttekintés, Dr. Biró György 2011, Egészségtudomány
8. Nutraceutical values of natural honey and its contribution to human health and wealth
9. Abdulwahid Ajibola, Joseph P Chamunorwa and Kennedy H Erlwanger 2012
10. Crane E: History of honey. In Honey, A Comprehensive Survey. Edited by Crane E. London: William Heinemann; 1975
11. http://tudastar.elelmiszerklub.hu/2013/11/aki-cukorfogyasztasa-2-szazalekkal.html
12. http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9z

A cikk szerzője: dr. Tóth Csaba
A szerző orvos, háziorvos, 20-éves belgyógyász és intenzív terápiás gyakorlattal, a Paleomedicina társalapítója, a Paleolit orvoslás című könyv szerzője 

A cikk angolul / The article in English

Kapcsolódó cikk:
A xilit, az eritrit és más cukoralkoholok növelhetik a daganatos betegségek kockázatát
A hadzák az életveszélyt is vállalják az egyetlen természetes édességért

Borítókép: pixabay

A Paleomedicina munkacsoport kizárólag tudományos alapon végzi a tevékenységét. Semmilyen természetgyógyászati módszert nem használunk, ezektől elhatárolódunk. A Paleomedicina által képviselt irányzat, az evolúciós orvoslás, a valódi tudomány része. Nemzetközi orvosi szakfolyóiratokban megjelent közleményeinket itt olvashatják.