Olvasom az alternatív medicinát ostorozó cikkeket. Legelőször nem ártana tisztázni, mi is az az alternatív medicina. Ma már két orvostudományi egyetem is van, ahol oktatják a homeopátiát vagy a kínai orvoslást. A kettőnek gyakorlatilag ugyanolyan a hatásfoka, nagyjából semmilyen. Ha mégis, akkor placebohatás leginkább. Természetgyógyászat mindkettő, alternatív, de egyetemen oktatják. Hogy is van ez?
De azt sem ártana tisztázni, hogy mi a nem alternatív medicina. Az, amit államilag és szakmailag elismernek, tudományosan igazoltnak tartanak? Igen érdekes például, hova sorolhatjuk a hivatalos bőrgyógyászat egy-két gyógymódját. Mondjuk a pikkelysömör esetén alkalmazott halterápiát.

 A kép forrása: http://magazin.belfoldipihenes.hu/halterapia-a-hunguest-hotel-heliosban-hevizen/

A halterápia során halakkal etetik le a bőr gyulladt, elhalt felső rétegét. Európa számos országában a társadalombiztosító finanszírozza, a bőrgyógyászok javasolják. Vagy mi a helyzet a balneoterápiával, amire oly büszke hazánk, viszont hatékonysága igencsak megkérdőjelezhető. Indokolt esetben ennek költségeit is fedezi a társadalombiztosító. De elmélkedhetnénk a fényterápián is, amit szintén finanszíroz a társadalombiztosítás pikkelysömör esetében, de megint csak alig hatékony.

A természetgyógyászati terápiákra egyfelől hatalmas az igény a betegek oldaláról. Másfelől a természetgyógyászat tiltakozás is bizonyos gyógymódok ellen. Tiltakozás legtöbbször a kémiai beavatkozások, ismeretlen hatással és mellékhatásokkal rendelkező terápiákkal szemben. A tiltakozás fő oka, hogy jelenleg a belgyógyászat akadémiai ága gyakorlatilag nem ismer más terápiát, csak a gyógyszeres terápiákat. Persze lehetne hivatkozni arra, hogy a diabetológia étrendi terápiát is használ, de ez elég morbid vicc lenne a jelenlegi helyzetben. Hiszen tudjuk, hogy bár a legutóbbi dietetikai ajánlást az Akadémia mögé bújva adta ki a MDOSZ, az egy fabatkát sem ér, akadémiai hivatkozás ide vagy oda.

Mi a helyzet az érvágással? 300 éve még teljesen törvényes, sokat remélt módszer volt. És Semmelweis Ignác korában is még használták, akinek fertőtlenítő módszerét akkor viszont üldözte a maradi orvosi professzorgárda.

James Gillray (1757–1815) · Érvágás

Ma nincs érvágás, de tudjuk, Semmelweisnek igaza volt. 1761-ben egy Auenbrugger nevű orvos leírja a kopogtatással történő mellkasvizsgálatot, az auscultatio-t. Kinevetik és kigúnyolják. 48 év múlva azonban a módszer szárnyra kap, olyannyira, hogy gyakorlatilag ez válik a belgyógyászat egyik alap diagnosztikai eszközévé. Szóval nem árt óvatosnak lenni a gyógymódok és diagnosztikai eszközök megítélésével. Az elfogadás vagy elvetés az adott kor ismereteit tükrözi. Természetesen ma sokkal tárgyilagosabb képet tudunk alkotni a hatékonyságról, mint akár csak száz évvel ezelőtt, de közel sem optimális a helyzet.

A gyógyszeripar 120-130 éve kezdte igazi karrierjét, mára uralja az orvoslást, de a magam részéről biztosan látom, hogy epizódszerepe lesz. Egyre biztosabban lehet látni, hogy a gyógyszeripar az orvostudományt nem tudta forradalmasítani, csak az úgynevezett szubsztitúciós (helyettesítő) terápiákban. Akkor, ha olyan anyagokat kell pótolni, ami nélkül meghalna a páciens. Ezek döntően hormonok vagy az élethez feltétlenül szükséges fehérjék. Ezen kívül azonban, bár fel tud mutatni eshetőleges sikereket, nagyon messze van a meggyőző hatékonyságtól. A mai orvoslás, ami a belgyógyászati szakmákat illeti, a gyógyszergyártásra épít. Azaz mesterségesen előállított szerekkel próbálja befolyásolni biokémiai folyamatainkat az orvosok által óhajtott irányba. De nagyon kevés esettől eltekintve egyáltalán nem törekszik az eredeti állapot helyreállítására. Márpedig a gyógyítást ez jelentené. Azaz a szervezetet visszaállítani eredeti állapotába, és teljesen megszüntetni a betegségeket. Erre képtelen a gyógyszeres terápia és nem is tekinti célnak. Szoktak hivatkozni az antibiotikumokra ilyenkor, hogy az mégiscsak meggyógyít. Valóban, de nem a saját szervezetünket gyógyítja  meg, hanem az baktériumokat pusztítja el, így megszűnik a betegség. Így talán az egyetlen kívétel lehet.

Egy magas vérnyomás esetében például az akadémiai orvoslás nem törekszik az ok megszüntetésére, csupán arra, hogy csökkentse a vérnyomást. Az alkalmazott kémiai anyagokkal is sok gond van. Leginkább az, hogy sok mellékhatást idéznek elő, néha egészen félelmeteseket, nem is olyan ritkán halálosakat is. A gyógyszerekkel végzett vizsgálatok természetesen mutatnak hatékonyságot, általában a betegségek úgynevezett puha végpontjain. Például a koleszerincsökkentők csökkentik a koleszterinszintet, de nem csökkentik a szívhalálozást, amire eredetileg kifejlesztették őket.

Máskor a hatást igyekeznek nagyszámú eseten statisztikailag formálni. Például, ha egy vérnyomáscsökkentő hatékonyságát elég nagy esetszámon vizsgálják, akkor már egy egészen kicsi hatás is szignifikánsnak bizonyulhat. A gyógyszeripar szereti a statisztikai szignifikanciát, ami azonban nem egyenlő a biológiai szignifikanciával.

Nem ritka a gyógyszergyártók részéről a kozmetikázott eredmények bemutatása a gyógyszerengedélyeztetés során. Sok esetben csak évek múlva, a már alkalmazott gyógyszerről derül ki a súlyos mellékhatás. Ilyenkor visszavonják a gyógyszert a piacról.

Van néhány betegség, ahol történt jelentős előrelépés a klasszikus belgyógyászatban is. Mint például a stroke vagy az szívinfarktus ellátása. De ezekben az esetekben eszközös beavatkozás hozta a fordulatot és nem gyógyszerek.

Összefoglalva, a jelenleg hivatalos belgyógyászat jelenleg szinte kizárólag gyógyszergyári készítményeket használ, és ezt tekinti bizonyítékon alapuló orvoslásnak, nyugati orvoslásnak, akadémiai orvoslásnak, ahogy tetszik. Mindent, ami ezen kívül gyógymódnak tekinthető, egyaránt alternatív vagy természetgyógyászati módszernek hív. Például az akupunktúrát, homeopátiát. De ide sorolja az étrendi terápiákat is. Viszonya ezekhez eshetőleges és döntően szubjektív. Ezért lehet például, hogy a balneoterápia megtűrt, a homeopátia pedig üldözött, holott egyik sem hatékony. Csak az egyiknek jobb a sajtója.

Összességében elmondható, hogy - egy-két kórkép kivételével - sem a hivatalos orvoslásnak, sem az alternatív oldalra sorolt természetgyógyászatnak nincs a betegség kórokát megoldó, gyógyító módszere. A legtöbb esetben egyébként a kóreredet tekintetében e két oldal egyet ért. Azaz vagy genetikai hajlamnak, az életmódnak vagy éppen pszichés eredetűnek tekint egy adott betegséget, nem ritkán ezek együttes teljesülésével hozza összefüggésbe egy betegség kialakulását. A genetikai eredet feltételezése felment az alól, hogy megtaláljuk a probléma valódi megoldását.

A hivatalos orvoslás azonban a „nem működést” meglehetősen körmönfontan kommunikálja. Azt mondja például, hogy az orvostudomány jelen állása szerint nem tudjuk, mi okozza a Crohn betegséget. De vannak gyógyszereink, amivel tudjuk csökkenteni a panaszokat, azonban vegye tudomásul a beteg, előbb-utóbb elhatalmasodik a kór. A gyógyszerek mellékhatásait pedig szükséges rossznak állítja be. Ennél többet azonban nem lehet tenni.

Egész egyszerűen vannak betegek, aki ezt nem veszik tudomásul, így piaci igényt támasztanak az alternatívnak nevezett terápiákra. És indul a kutatás az interneten. Naná, hogy mindent kipróbál a beteg, hisz szeretne meggyógyulni. Ez korunk sajátossága. Azaz a természetgyógyászat virágzását az akadémiai orvoslás kudarca élteti. Az ördögi kör bezárul. A játékban vannak hiénák, haszonlesők szépszámmal. Ebben eligazodni azonban rendkívül nehéz. Nem lennék laikus egy ilyen helyzetben. A jelenlegi magyar helyzetben, már a betegekkel való bánásmód is az alternatív terápiák felé sodorja a beteget.

Ha majd az akadémiai orvoslás meggyógyítja a betegeket, nem lesz szükség természetgyógyászatra. Addig viszont a betegek igénye éltetni fogja a tudományosan nem megalapozott módszereket is.

De térjünk vissza eredeti témánkhoz. Miképpen ítélhetünk meg egy gyógymódot?

•  A gyógymódok megítélésének a hatékonyság kellene, hogy az alapja legyen. Azaz meggyógyít-e, vagy éppen enyhíti-e a tüneteket vagy semmit nem segít.

•  Azt is meg kell megvizsgálni, hogy az adott gyógymód hordoz-e veszélyt, azaz milyen mellékhatása van, ha van. (A mellékhatásokkal kapcsolatban a hivatalos orvoslás nagy mértékben alábecsül adatokat tolmácsol a betegek felé.)

•  Beépíthetünk más szempontokat is! A gyógymód ára, a kezelés időtartama. Szakemberként pedig megjelenhet a tudományosság igénye. Ennek vizsgálata rendkívül nehéz, hiszen a természetgyógyászat módszereit alkalmazók között is vannak orvosok és az orvosok között is vannak, akik akaratuk ellenére sem tudnak eligazodni a hivatalos orvoslásban.

De miképpen lehetne rendet rakni? Az internet világában ez különösen időszerű kérdéssé vált. Még 20 évvel ezelőtt is egyértelműen orvosok gyógyítottak. Ma azonban olyan lett az ország az orvoslás szempontjából, mint a foci. Mindenki ért hozzá. És ez különösen igaz, az orvosszakmához közel álló határterületek képviselőire. Klinikai szakmai gyakorlat nélkül azonban nem lehet gyógyítani. Igaz ez a pszichológusra ugyanúgy, mint a biológusra vagy élelmiszertechnológusra, netalán matematikusra. Nemhiába gépjárművezetői engedélyt is csak sikeres gyakorlati vizsga után kapunk.

A gyógymódok megítélését tekintve, nem tehetünk mást, mint ezek hatékonyságát összemérjük egymással adott betegségek esetében. Tegyük hát meg ezt a soron következő írásainkban konkrét betegségek esetében. Hasonlítsuk össze hatékonyságuk alapján a gyógymódokat. Sorozatunk következő részében áttekintjük az asztmával kapcsolatos jelenleg létező gyógymódokat a gyógyszerektől az akupunktúráig.

A cikk szerzője: dr. Tóth Csaba
Orvos, háziorvos, 20-éves belgyógyász és intenzív terápiás gyakorlattal, a Paleomedicina társalapítója, a Paleolit orvoslás című könyv szerzője 

A Paleomedicina munkacsoport kizárólag tudományos alapon végzi a tevékenységét. Semmilyen természetgyógyászati módszert nem használunk, ezektől elhatárolódunk. A Paleomedicina által képviselt irányzat, az evolúciós orvoslás, a valódi tudomány része. Nemzetközi orvosi szakfolyóiratokban megjelent közleményeinket itt olvashatják.